Dusek Tamás: Tér és közgazdaságtan. L’Harmattan,
Budapest, 2013. p. 206.
22. oldal:
Samuelson módszertanról szóló írásaiban deklarált módszertana
egy olyan ad hoc adatokon és megfigyeléseken alapuló induktív-empiricista
megközelítés, amelynek semmilyen kapcsolata sincs Samuelson
tényleges elméleti munkásságával, a jól ismert deduktív-antiempiricista
elméleteivel. Ezekben a dedukcióval nem tapasztalati tényeket fordít le
elméletekké, hanem durván és nyilvánvalóan antirealista
állításokból vezet le olyan tételeket, amelyeknek nincs sok közük a valósághoz.
A tényezőárak kiegyenlítődéséről szóló elmélete például nem tapasztalati
elmélet, hanem számos tapasztalattal ellentétes feltevés (amelyek közül a térre
vonatkozó leegyszerűsítések, mint a pontszerű országok implicit feltevése és a
szállítási költség hiányának explicit feltevése is szerepelnek) következménye.
Elméletépítő eljárásában nem kaotikus adattengert alakít elméletekké, nem
indukció, nem tapasztalati megfigyelések és nem adatok
alapján állít fel hipotéziseket. Tapasztalattal ellentétes a közjavak Samuelson-féle elmélete, Thünen
elméletének az át- és újraértelmezése, a tapasztalati tartalom nélküli
misztikus társadalmi jóléti függvény is.
38.
oldal:
A hetedik értelmezést
explicit módon Hayek fogalmazta meg. Eszerint az
egyensúly egy olyan helyzet, ahol a társadalmat alkotó egyének különböző jövőre
vonatkozó akciótervei egymással kölcsönösen összehangolhatók (Hayek, 1937, 41. o.). Ez az egyensúlynak, mint nyugalmi állapotnak
vagy a hatóerők egyensúlyának fizikai analógiájából származtatható
értelmezéséhez képest eredeti, az emberi szubjektumon, a tudáson és a jövő
tökéletlen előrelátásán alapuló közgazdasági értelmezése.
39.
oldal:
Hayek az intertemporális elemzésben
is ehhez hasonlóan, és a főáramú közgazdaságtantól merőben eltérő módon
alkalmazza az egyensúly fogalmát. A tőkeelmélet módszertani hátterének
tárgyalásakor rámutat arra, hogy a tőkeelméletnek egyszerre kell foglalkoznia a
vállalkozások, iparágak közötti kapcsolatokkal, és így általános
egyensúlyelméletnek lennie, és emellett különösen azokat a hatásokat kell
számba vennie, amit a statikus és rövid távú elemzés szándékosan mellőz. A
statikus megközelítésben definíciószerűen eltűnik a tőkeelmélet minden lényeges
problémája. A statikus elemzés lehetetlensége egyből nyilvánvalóvá válik, ha a
megtakarításokkal és beruházásokkal kapcsolatos problémákra gondolunk.
40-41.
oldal:
A valóságidegen feltevések
használata elsősorban a szokásjogon alapszik: mindenki ezt használja, eszerint
tehát alkalmazásában nincs semmi kivetnivaló. Amennyiben az eljárást mégis
igazolni szeretnék, akkor az ilyen feltevések alkalmazói hivatkozhatnak arra,
hogy minden tudományos elmélet a valóság absztrakciója, leegyszerűsítése és ilyen
értelemben a valóság leegyszerűsített képét adja. Különösen Friedman
1953-as tanulmányát említik gyakran támogatóul, amely szerint „az igazán fontos
és jelentős hipotézisekről kiderül, hogy feltevései messze nem adnak pontos
képet a valóságról, és általában (ebben az értelemben) minél jelentősebb az
elmélet, annál kevésbé reálisak a feltevései” (Friedman,
1987, 27. o.). Egy elmélet megítélése szempontjából Friedman
szerint feltevéseinek valóságidegensége nem számít, csak az elmélet
előrejelzéseinek a sikeressége. Friedman és követői
érvelésének gyenge pontja a különböző típusú feltevések egybemosásában rejlik.
53-54.
oldal:
Nem gondolom, hogy Ricardo, Marshall vagy bármelyik
más egyedi szerző lenne a fő felelőse annak, hogy a térbeli kérdések tárgyalása
kiszorult a közgazdaságtan főáramából. Ezt inkább azzal a sajnálatos
tendenciával tartom magyarázhatónak, amely a közgazdaságtan főáramát egyre
inkább eltérítette a tényleges gazdasági problémák tárgyalásától, és az egyre
absztraktabb, valóságidegenebb képzetes gazdasági csodavilág furcsa koncepciói
közötti funkcionális kapcsolatok vizsgálata felé irányította. Ebbe a
tendenciába illeszkedik a térnélküli csodavilág megjelenése is a térbeliséget
explicit módon kizáró, második típusú modellépítési eljárással, egyrészt a makroökonómiai modellek, másrészt a neoklasszikus
formalizmus révén.
90.
oldal:
Bár Isard
ezt elítélően, bírálatként írta, a parciális megközelítés mögötti okok miatt
dicséretnek kellene tartani. Hoover 1937-es könyve
előszavában azt írja, hogy a tiszta verseny egyensúlyának, sőt, minden
egyensúlynak természetesen jelentéktelen szerepe van. Mindenképpen olyan
elméleti megközelítésre van szükség, amely az egyensúly helyett a változásokra
és a változásokra adott válaszokra összpontosít. Ezen a kutatási területen ez
annál is fontosabb, mivel a termelés és az emberek térben kevésbé mobilak, mint
más szempontokból (Hoover, 1937, VII. o.). Vagyis Hoover nem veti el az egyensúlyi elemzést, csak a statikus
egyensúly koncepcióját. Így tudatosan idegenkedett attól is, hogy az általános
térbeli egyensúly létével foglalkozzon, lévén az
többek között statikus jellege miatt nem valós gazdasági probléma. A térbeli
piacok egymást átfedő jellege kapcsán írja ezt: „Emlékeznünk kell, hogy a
telephely ténylegesen soha sincs az egyensúly állapotában, de megfigyelhető az
állandóan változó helyzethez való igazodás tendenciája. Így bármely időpontban
számos piacon zajlik a termelők vagy a termelők halmaza közötti térbeli
átcsoportosítás folyamata” (Hoover, 1937, 85. o.).
94-95. oldal:
Az elemzés kezelhetősége
érdekében egyes megszorító feltevések feloldása után azonban más jellegű
megszorító feltevéseket kell alkalmazniuk, amelyek
lehet, hogy még valóságidegenebbek. Ezek így még speciálisabb elméletekhez vezetnek
és olyan jellegű kérdésekhez, amelyek csak az elméletek technikai oldala
számára érdekesek, de távol állnak a valós térgazdasági problémáktól. Ez a
tendencia leginkább az általános térbeli egyensúlyelmélet megalkotására
irányuló igyekezetnél figyelhető meg, amely Predöhl
munkásságával kezdődött, de nála, valamint Weigmannál
és Palandernél is megmaradt verbális szinten. Lösch, Isard, Lefeber,
Bos és ebben az összefoglalóban nem említett további
szerzők azonban mélyen belebonyolódtak egy olyan problémának a taglalásába,
amely ugyanúgy távol áll a piacgazdaság szellemétől, mint a térnélküli
általános egyensúlyelmélet.
103. oldal:
Az ’50-es években Isard még kudarcsorozatként festette le az őt megelőző
regionális gazdaságtani irodalmat. A ’90-es évektől kibontakozó új
gazdaságföldrajz képviselőinél az elmélettörténet másfajta kezelése figyelhető
meg: a korábbi szakirodalom (beleértve a regionális tudományt) csaknem teljes
elhallgatása, jobb esetben lekezelő hangvételű lábjegyzetekbe szorítása a
tipikus a monográfiák és a tanulmányok által is. Ez annyiból érthető is, hogy
ez az irányzat a korábbi területi kutatásokhoz képest tematikailag is törést
jelent: elsősorban egy szűkebb témakörrel, a térbeli koncentráció
magyarázatával foglalkozik, a hagyományos telephelyelmélet és a regionális
tudomány kutatási témáinak a zöme kimarad érdeklődési területéből.
118.
oldal:
Az ilyen típusú elméletek
nem helyezhetők el a pozitív-normatív dichotómia
alapján meghatározott pozitív kutatások között sem és a normatív ítéletek
között sem. Lösch elméletét ilyen értelmű normatív
jelzővel illetik, mivel Lösch nem azzal foglalkozott,
ami van, hanem aminek lennie kellene a lösch-i
értelemben racionális és optimális (vagyis modellje feltevései érvényessége melletti)
térbeli elrendeződés esetén. Lösch maga kívánatosnak,
optimálisnak és ideálisnak is tartotta elméletének térbeli elrendeződését, amit
szembeállított a valóság hiányosságaival. Így nem az elméletet tesztelte a
valóság révén, hanem megfordítva a sorrendet, a valóság racionalitását
tesztelte az elmélet által. Ugyanez érvényes a neoklasszikus formalista
közgazdaságtan nagy részére, arra a részére, amely nem azzal foglalkozik, ami
ténylegesen van, hanem amelynek egy képzetes világra vonatkoznak elméleteik, de
ennek ellenére ezen elméletekből a valós világra vonatkozó következtetéseket és
gazdaságpolitikai javaslatokat is levonnak. Így ezek a kutatások se nem
pozitívak (nem a tényekkel foglalkoznak) és nem tisztán normatívak (a célokkal
nem általánosságban vagy erkölcsi alapokon állóan foglalkoznak).
141.
oldal:
Az utóbbi két
modelltípusnál ügyelni kell az esetleges leegyszerűsítő feltevéseken kívül az
idő kezelésére is. Az elméletek matematizált
dinamizálása során – az egyensúlyi helyzetek stabilitásának vizsgálatakor,
differenciálegyenletek használatakor, dinamikus programozással vagy máshogyan –
valamilyen absztrakt gazdasági időegységről van szó, amelyet szükséges lenne
átváltani történeti időre. Az ugyanis a történeti idő szempontjából
semmitmondó, hogy „rövid távon”, „hosszú távon”
kialakul az egyensúly, vagy az egyensúlyhoz 50 vagy 1000 iterációra van
szükség.
148.
oldal:
A mikroökonómia
piacelmélete alapesetben nem foglalkozik sem a keresleti, sem a kínálati oldal,
sem a csere tárgyának, sem az információknak a csere létrejöttéhez szükséges
területközi mozgásával. Ha a vevők és eladók térbeli elhelyezkedését vesszük
figyelembe, és eltekintünk a csere tárgyának térbeliségétől, akkor a 18.
táblázatban látható 18 helyzet közül csak az elsővel foglalkozik. Ez a létező
legspeciálisabb térbeli elrendeződésként legfeljebb csak a pénzügyi piacok egy
részére jellemző, egyébként a pénzügyi piacok tipikusan a 9. típushoz
tartoznak.